Összefog az Unicef és a vizpiac.hu
2009. július 25.
A vizpiac.hu a jövőben az adománygyűjtésben is támogatni kívánja az Unicef Magyar Bizottságának munkáját. Dr. Kecskeméti Edit igazgatót (képünkön) elsőként arra kértük, mutassa be a szervezetet.
Az Unicef több mint hatvanéves szervezet. Megalakulása szorosan összefüggött a világháború utáni helyzettel. A világ legnagyobb gyerekvédelmi szervezetéről beszélünk, szerteágazó tevékenységgel. A világ csaknem 160 országában van jelen. Az Unicef általában a gyerekek igényeinek kielégítésével foglalkozik, és ennek szerves része persze a vízzel kapcsolatos szükségletek kielégítése is. Az egészséges ivóvízhez való hozzájutás mellett a szervezetet az ún. „sanitation” kérdése is foglalkoztatja, vagyis az, hogy a higiénés körülmények, a szennyvízelvezetés, a csatornázottság, a latrina is biztosított legyen. Főleg a városoktól távolabb eső területekre koncentrálunk, ahol a vízhiány problémája még kézzelfoghatóbb. Az Unicefnek egyébként most éppen egy nagy iskolaépítési akciója is zajlik Afrikában, ami nemcsak az épületek rehabilitálásáról, hanem a higiénés körülmények javításáról, higiénés oktatásról is szól. Költségvetésünk felét Afrikában költjük el, ez is jelzi, hogy a vízhiány, a higiénia kérdése kiemelten fontos az Unicef számára.
Mindehhez mit tud hozzátenni az Unicef magyar szervezete?
Szakkérdésekben nem sokat. A hetvenes, nyolcvanas években többen dolgoztak vízügyi szakértőként az Unicef berkein belül, ez visszaszorult. Nincs, aki finanszírozza a szakemberek munkáját, mi ugyanis csak támogatásokból élünk. Vannak irodáink azokban az országokban, ahol elfogadott, az Unicef központi költségvetéséből finanszírozott projektek működnek. Más országokban társadalmi szervezetként működik az Unicef, ún. nemzeti bizottságként. Ez így van az Egyesült Államokban, Kanadában és több európai országban is. Az ilyen szervezetek általában lobbi tevékenységet végeznek az adott országok kormányánál, vállalatainál és a magánadományozóknál.
Vannak ilyen adományozók?
Igen, a bevételek fele a képeslapok és más jótékonysági célra előállított termékek eladásából folyik be, de a másik felét magánadományozóktól szedjük össze.
Mi történik a befolyó összegekkel?
Általában egy közös kasszában landolnak, így központi Unicef programok megvalósítására fordítódnak. Ennek az az oka, hogy helyi szinten nem tudunk annyi pénzt szerezni, hogy saját magyar programjaink legyenek. A legtöbbször több nemzeti bizottság finanszíroz együttes programokat. Van egy Etiópia programunk, amely nemcsak magyar finanszírozással fut, de javarészt a magyar bizottság szervezésében. Ez Etiópia egyik északi tartományában segít az ottani iskoláknak abban, hogy megfelelő higiéniás körülményeket biztosíthassanak. Egy ilyen program lebonyolítása több mint százezer dollárba kerül, és egy adománygyűjtő akció általában nem hoz ennyit a konyhára. Évekig támogattunk Guineában egy tetanusz programot. Ezt az amerikai Unicef bizottsággal együtt támogattuk! Az USA persze több százezer dollárt tett bele a programba.
Hányan dolgoznak az Unicef magyar szervezeténél?
Ez egy kicsi, de lelkes szervezet. Hatan-heten vagyunk. Van egy marketingesünk, egy adománygyűjtőnk, két raktárosunk, egy asszisztensünk. (vizpiac.hu)

beállítás kezdőlapnak
felvétel a kedvencek közé
RSS csatorna





