Simán nem lesz szivattyús erőmű
2010. február 28.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság elutasította a Magyar Villamos Művek Zrt. keresetét a Sima-2 elnevezésű szivattyús energiatározó elvi vízjogi engedélykérelmének ügyében.
Egyben megállapította, hogy a környezetvédelmi hatóság jogszerűen járt el, amikor első, illetve másodfokú határozatában megtagadta az engedély kiadását. Az ítélet ellen a továbbiakban fellebbezésnek helye nincs - közölte a Független Hírügynökséggel Takács András, az Abaújaranyos Faluszépítő Egyesület elnöke. A szervezet mint beavatkozó fél vett részt a bírósági eljárásban.
2006 és 2007 folyamán három gazdasági társaság (SZET Kft.; SZINERG 640 Kft; MVM Zrt.) is elindította az energiatározó engedélyeztetési eljárását a dél-zempléni Aranyos-völgy térségében, amely a Tokaji Történelmi Borvidék Kultúrtáj világörökségi helyszín része. A közel azonos területre szóló engedélykérelmeket a környezetvédelmi hatóságok minden esetben első és másodfokon is elutasítottak.
A beruházás ellen több civil szervezet is tiltakozott, mondván: az építkezés és a létesítmény üzemeltetése komoly környezeti károkat okozna a térségben. Indokaik között szerepelt például, hogy az erőművet a Zempléni-hegység egyik legszebb völgyébe tervezik megépíteni, ami tájképileg annak helyrehozhatatlan és végleges pusztulásával járna.
Mindezek mellett a völgyek NATURA 2000-es védett területek. Számos ritka, nemzetközi egyezmények által is védett növény és állatfajnak adnak otthont, amelyek élőhelyei megszűnnének. 2008 tavaszán a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés is határozatban fogalmazta meg kételyeit a beruházással kapcsolatban.
A beruházók közül a hatósági elutasításokat a SZINERG 640 Kft. és az MVM Zrt. is megtámadta a megyei bíróságon. A jelen ítélettel záruló peren kívűl még két másik van folyamatban, a fenti két cég környezetvédelmi engedélykérelmének ügyében. (fh)

beállítás kezdőlapnak
felvétel a kedvencek közé
RSS csatorna





