Spanyolországnak kell a Suez

2009. október 23.

Spanyolországnak kell a Suez

A Suez egy tőzsdei ügyletet követően Spanyolország legnagyobb vízszolgáltatójává vált, miközben Pécsett már nem kérnek a szakértelméből. (fotó: a cégóriás vezetői a tőzsdén)

 

A francia cégóriás az Agbar (Aguas de Barcelona) feletti irányítást a spanyol Criteria részvényei egy részének megvásárlásával szerezte meg.

Ezzel egyidőben a Criteria a madridi tőzsdén bejelentette, hogy átengedte a katalán szolgáltatóból 11,54 százalékos részesedését a francia cégnek. A spanyol társaság szerint a tranzakció csak az első lépést jelenti az Agbar teljes felvásárlásához. A hírre a legnagyobb spanyol vízszolgáltató részvényeinek árfolyama 8,17 százalékos emelkedéssel 19,72 euróra ugrott a madridi tőzsdén.

A Le Monde című napilap csütörtök délután megjelent száma szerint a terjeszkedést egy több éves előkészítési folyamat előzte meg a Suez és a spanyol Caixa Bank közti együttműködésben, amelynek leányvállalata a Criteria.

A barcelonai székhelyű Agbar, amelynek a vízszolgáltatásból származó éves forgalma 1,8 milliárd euró - Spanyolország legnagyobb szolgáltatójaként a piac 27 százalékát, 12 millió háztartást lát el vízzel, de a társaság az elsőszámú vízközmű cég Chilében is, valamint jelentős érdekeltségekkel rendelkezik Mexikóban, Kubában, Kínában, Algériában, Kolumbiában, Andorrában és a Bristol Wateren keresztül Nagy-Britanniában. Összesen 27 millió háztartást lát el a világban, s több, mint 14 ezer embert foglalkoztat.

A Suez Environnement eddig 46 százalékos tulajdonosa volt az Agbarnak, a Criteria és egyéb kisebbségi tulajdonosok mellett. A csütörtökön megindított kivásárlási folyamat végére a francia cég az Agbar részvényeinek 75 százalékos tulajdonosa lesz, amely összesen 400 millió eurós beruházását jelent a Sueznek.

A bonyolult és engedélyekhez között tranzakciót három részletben tervezi végrehajtani a Suez. Az Agbar először részvényenként 20 eurós áron visszavásárolja a Criterián kívüli kisebbségi tulajdonosoktól az összesen 10 százalékos részesedésüket, majd 2010 első felében kivonul a tőzsdéről. Ezzel párhuzamosan a Criteria megveszi az Agbartól 54,8 százalékos részesedést az Adeslas és 45 százalékos részesedését a Malakoff Médéric nevű biztosítótársaságoknál. Végül pedig a Suez Environnement kivásárolja a Criteria részesedésének egy részét az Agbartól.

Jean-Louis Chaussade, a Suez Environnement vezérigazgatója a tranzakciót "jelentős stratégiai lépésnek" nevezte és úgy vélte, hogy a folyamatból mindenki nyertesen kerül ki: a Médéric feladja kisebbségi tulajdonát, a Caixa Bank profiljának megfelelőnek 100 százalékos tulajdonosa lesz egy biztosítónak, a Suez Environnement pedig 75 százalékos többségi tulajdonosa lesz az Agbarnak, amelyben örömmel tartja meg régi helyi partnerét, a Caixa Bankot, 25 százalékos részesedéssel - mondta a Le Monde-nak a francia cég vezetője.

A Le Monde kommentárja szerint a vízszolgáltatókat megkímélte a gazdasági válság annak ellenére, hogy a fejlett országokban a fogyasztás jelenleg stagnál. Spanyolországban a víz köbméterenként ára - 1,91 euró 2008-ban - azonban jóval a 3,40 eurós európai átlag alatt van (Franciaországban 3 euró), így a Sueznek lehetősége lesz az árak emelésével finanszírozni a beruházásokat. "Az Agbar - amely katalán cég marad - külföldi fejlesztéseit folytatni kívánjuk" - szögezte le a Suez-vezér a Le Monde-ban. A Suez közleménye szerint az Agbar teljes vezérkara a helyén marad. (mti)

Kulcsszavak:

Pécs, pécsi vízmű, Suez

 

A rovat további hírei: