Átadták a tiszaroffi tározót
2009. július 9.
Átadták a tiszaroffi árapasztó tározót, amely egy rendkívüli árvíz esetén tizenhat centiméterrel csökkentheti a Tisza vízszintjét a térségben.
Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter az átadás alkalmából hangsúlyozta: a 7,6 milliárd forintos létesítmény kizárólag költségvetési forrásból valósult meg.
A miniszter elmondta: a Tisza völgyében időről-időre másfélmillió embert veszélyeztetnek a folyó árhullámai. Ez a víz ugyanakkor Magyarország stratégiai kincse is - mutatott rá -, ezért fontos a tudatos, előrelátó vízgazdálkodás, amely az érintett területek és települések árvízi biztonságának megteremtése mellett az ökoturizmus fellendítésével azok boldogulásához is hozzájárulnak.
Szólt arról is, hogy az építkezéshez kapcsolódóan, ugyancsak állami költségvetésből több mint 1,5 milliárd forint értékű infrastrukturális fejlesztés valósult meg a térségben. Tiszaroff, Tiszagyenda és Tiszabura számára megépült egy közös szennyvíztisztító telep, kiépült a Tiszaroffhoz és Tiszagyendához vezető szennyvízvezeték, és a két település csatornahálózatának kétharmada is. Tiszabőn elkészült a csapadékelvezető-rendszer, fejlesztették a belterületi úthálózatot, és egy tó rekonstrukciójára is sor került.
Szabó Imre hangsúlyozta: a munka még nem ért véget. A cigándi és a tiszaroffi után 2013-ig további négy árvízszint-csökkentő tározó épül meg a Tisza mentén európai uniós támogatással: a Nagykunsági, a Hanyi–Tiszasülyi, a Szamos–Kraszna közi és a Beregi. A hat tározóval és a 2013-ig elkészülő hullámtéri beavatkozásokkal a Tisza teljes hazai hosszán átlagosan 50-60 centiméteres árvízszint-csökkentést lehet majd elérni.
A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztésére az Új Magyarország Fejlesztési Tervben 110 milliárd forint áll rendelkezésre.
Szabó Imre közölte: kezdeményezni fogja a földmunkaprogram kiterjesztését a tározóépítésekre, és az árapasztó tározók területén gazdálkodók számára a vízhasználat ingyenessé tételét.
Kóthay László vízügyi szakállamtitkár elmondta: legalább tíz-tizenkét tározóra volna szükség Magyarországon ahhoz, hogy az árhullámok idején feleslegként jelentkező másfélmilliárd köbméternyi vizet irányítani lehessen.
A Tiszaroffi árvízszint-csökkentő tározó három település, Tiszaroff, Tiszabő és Tiszagyenda között helyezkedik el, közel 5300 lakos árvízi biztonságát növeli közvetlenül. A Tiszaroffi tározó 16 centiméterrel képes csökkenteni a vízszintet a térségben egy rendkívüli árhullám esetén, ez még Szegednél is 7 centiméterrel alacsonyabb vízállást eredményez.
A létesítmény 22,8 négyzetkilométeres alapterülete megközelíti a Velencei tó méretét, feltöltésekor 97 millió köbméter vizet lesz képes befogadni, átlagos vízmélysége 2,5 méter. A tározót 23,1 kilométer hosszú töltés veszi körül, ebből 8,8 kilométer korábban már meglévő tiszai árvízvédelmi főmű, a többi újonnan épült. A töltéskoronán teljes hosszban 3 méter széles, kerékpározásra is alkalmas üzemi utat alakítottak ki.
Az elárasztásra a számítások szerint 30-40 évente kerülhet sor, olyan rendkívüli árvizek esetén, amilyen például a 2001-es volt.
A beruházás kivitelezését az Alterra-Hídépítő Konzorcium végezte, az építési munkákat 2005 ősszén kezdték el. A működtető a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság lesz.
A Nagykunsági és a Hanyi-Tiszasülyi tározó – a Tiszaroffihoz hasonlóan – szintén a Közép-Tisza vidékén épül meg, a kivitelezési munkák még ez év őszén megkezdődnek. A három tározó együttesen 60-70 centiméteres vízszintcsökkentést lesz képes biztosítani a Csongrád-Kisköre közötti folyószakaszon, vízszintcsökkentő hatásuk még Szeged körzetében is eléri majd a 30 centimétert. (kvvm - mti)


beállítás kezdőlapnak
felvétel a kedvencek közé
RSS csatorna





