Törvénybe iktatják a tiszta vizet
2011. szeptember 6.
A lakosság egészséges és megfelelő minőségű ivóvízzel való ellátásának feltételeit is rögzítené, és a tervek szerint hangsúlyosabban jelenítené meg a fogyasztóvédelmi szempontokat a készülő Víziközmű Törvény - derült ki a Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) Zrt. által szervezett rendkívüli konferencián, Siófokon.
A több mint kétszáz önkormányzat részvételével lezajlott keddi rendezvény a készülő Víziközmű Törvény hatására bekövetkező változtatásokról tájékoztatta a régió településeinek vezetői. A konferencián az önkormányzatokra vonatkozó egyes témakörök kifejtése mellett, a törvénytervezet általános céljáról is szó esett.
2010 közepén megújult vezetésű és szemléletű DRV a felelős vízgazdálkodást és az önkormányzati partnerség kiemelt fontosságát figyelembe véve, több mint háromszáz résztvevő előtt tartott konferenciát a Víziközmű Törvénnyel kapcsolatban szeptember 6-án, Siófokon. A rendezvényt kifejezetten a közép- és dél-dunántúli régió területén működő önkormányzatok vezetői számára szervezték meg. A téma aktualitását az ágazati véleményezés szakaszába lépett víziközmű szolgáltatásról szóló törvénytervezet adta, amelyet a Kormány, sokéves mulasztást pótolva, idén tavasszal készített elő.
Az Azúr Hotel konferencia termében összegyűlt polgármesterek és jegyzők, a házigazda bemutatkozása után, az új Víziközmű Törvénnyel kapcsolatosan kaptak tájékoztatást Dr. Szabó Ivántól, a Magyar Víziközmű Szövetség (MaVíz) jogi bizottságának elnökétől.
Szabó Iván bevezető beszédében hangsúlyozta, az ágazat működésének törvényi szintű szabályozása mára azért vált elengedhetetlenné, mert a rendszerváltást követően a víziközmű szakmában kialakult struktúra és szabályrendszer elavult, a tulajdoni viszonyok pedig sok helyen rendezetlenek. A törvénytervezetről szóló előadásban olyan, az önkormányzatokat leginkább érintő témákra tért ki, mint az állami és az önkormányzati feladat- és a hatáskörök elválása, az önkormányzati tulajdonba kerülő vagy éppenséggel az államhoz visszakerülő víziközmű vagyon adóterhei, a víz- és csatornadíj képzés vagy a díjhatósági jogkörök változása.
A konferencia sajtószünetében Winkler Tamás, a DRV vezérigazgatója újságírók kérdésére kifejtette, a jogalkotó a törvénnyel hosszú évek adósságát törleszti a víziközmű-szakma felé, majd a törvénytervezet érdemei közt kiemelte a víziközmű-szolgáltatás folytatására vonatkozó alapelvek megfogalmazását és sorrendbe állítását.
- Ezek az alapelvek – a törvény más szabályaival együtt – hosszú évtizedekre meg kell, hogy határozzák a víziközmű szolgáltatást, mivel a jogszabály a szolgáltatást teljes körűen igyekszik szabályozni: kitérve a víziközművekkel történő szolgáltatás ivóvíz-, szennyvíz- és csapadékvíz-ágazatára, a szolgáltatási jogviszonyra, illetve annak szereplőire – mondta Winkler.
A vezérigazgató azt is hozzátette: - Nagy örömmel vettük, hogy a törvénytervezet kiemelt figyelmet fordít az ágazat évtizedek során összekuszálódott vagyoni viszonyainak rendezésére, az akkreditáció bevezetésével a szigorú szakmai szabályok alá tartozó szolgáltatók és szolgáltatás felügyeletére, valamint az ellenőrzésére hivatott hatóság megalapítására és feladatainak szabályozására is.
A konferencia összegzéseként a résztvevő előadók egyetértettek abban, hogy a törvénytervezet megalkotásával bonyolult, de elengedhetetlen jogalkotási folyamat indul meg, amelyet mi sem bizonyít jobban, mint hogy a régóta várt törvény végrehajtásához tucatnyi kormány- és miniszteri rendelet megalkotására, vagy a meglevők módosítására lesz szükség. A szakemberek bíznak benne, hogy ezek hatására egy átláthatóbb, fogyasztó barát, dinamikusan fejlődő és a vízellátás biztonságát mindenkor garantáló hazai víziközmű szolgáltatás jöhet létre.


beállítás kezdőlapnak
felvétel a kedvencek közé
RSS csatorna





