Új szervezet lesz a MAVIZ helyén?

2010. február 10.

Új szervezet lesz a MAVIZ helyén?

Ezt az Index kétrészes „Vízháború Magyarországon” című írása sejteti azzal, hogy a szakma egy része nem nézi jó szemmel a Magyar Víziközmű Szövetség (MAVIZ) multi barát működését.

 

Tény: valami nem stimmel a MAVIZ körül. A Vízpiac Magazin az elmúlt egy évben két helyen is beleütközött a mamut ernyőszervezet áskálódásába. Az egyik – milyen meglepő – éppen a Veolia, a másik a Suez.

Őszintén szólva nem értettük, mi bántja a MAVIZ munkatársait a Vízpiac Magazinnal kapcsolatban, mi ugyanis jó szívvel közeledtünk a vízközműveket összefogó érdekvédelmi (?) szervezet vezetőihez. Mintha éppen a Vízpiac Magazin eredeti céljait nem értené a MAVIZ, vagyis mintha az édesvíz stratégiai szerepének felértékelésével lenne baja. Tudjuk, utálják, ha másnak is van hangja a vízpiacon, pláne, ha azok az ásványvíztől és az édesvíz más formáitól sem idegenkednek.

Van ebben persze némi irigység is, amiért néhány újságíró önerőből letett valamit az asztalra. A hatalommánia minősített esetével állunk szemben. Úgy őrködnek a víz, mint téma felett, mintha az kizárólag az övék lenne. A víz pedig természetesen nem a multi barát MAVIZ és multi barátai monopóliuma – a többi között erre emlékeztet az Index tényfeltáró írása.

Elindulásunk után naivan még be is mutatkoztunk a MAVIZ lapjának, a Vízmű Panoráma szerkesztőségének, akik egyetlen kérdést szegeztek nekünk: a mi hirdetőinkből akarnak megélni? Értetlenül fogadtuk a barátságtalan közeledést, mint ahogy azt is, hogy az Index cikkében említett Ányos József az indulásunkat követő napokban egyetlen megkeresésünkre, bemutatkozási kísérletünkre sem volt nyitott. Azt is furcsálltuk, hogy a két francia multi miért annyira tartózkodó velünk szemben, és miért kérdez minket folyton arról, hogy „milyen kapcsolatban állunk a MAVIZ-zel?” Megkaptuk azt is, hogy „Ányos József nagyon befolyásos ember, jobb lesz vele vigyázni”. A hátunk mögött kérték számon, hogyan merünk kritikus hangon szólni a Víz Keretirányelv (vízgyűjtő-gazdálkodási terv) társadalmi vitájáról, miközben a MAVIZ bűvkörében van elég szervilis orgánum, amelyik boldogan lehozza a "kincstári" véleményt, gondolkodás nélkül. Ráadásul emlékeztetném a MAVIZ vezetőit: a sajtó (és benne a vélemény) szabad.

Az elhivatottságunk, az ügy iránti elkötelezettségünk persze semmit sem változott attól, hogy Ányos úr, és Dr. Papp Mária főtitkár teljes szerepzavarban szenved. Csak értetlenül álltunk a felismerés előtt, hogy a szervezet főtitkára és elnöke direktben fúrja a Vízpiac Magazint, hogy képesek békeidőben is rátelefonálni az egyik multi vezetőjére, hogy „miért hirdet a Vízpiac Magazinban”, mert az milyen felháborító, ugyebár. Pedig mindkét nagy francia multit a védnökeink között tudhattuk, egyiküket (SUEZ) az érthetetlen tartózkodás, a sorozatos barátságtalan gesztusok okán már kényszerűen el is távolítottuk a céljainkat pártolók sorából, pedig sokáig kitűnő volt az együttműködés közöttünk. A másiknak (Veolia) több mint fél éve próbálunk esélyt adni arra, hogy legyőzze MAVIZ generálta félelmeit, előítéleteit velünk szemben. Még néhány nap, és ott is feladjuk a sorozatos próbálkozásokat.

Nem értjük. Csak nem azt gondolta a MAVIZ, hogy az a néhány ártatlan és lelkes újságíró, akik összeteszik ezt a nagyon tartalmas és újszerű újságot, a Vízpiac Magazint, a MAVIZ életére tör? Csak nem hitték, hogy mi vagyunk a létüket fenyegető új ernyőszervezet előfutárai? Csak nem feltételezték, hogy mi, akik saját erőből hoztuk létre a hírportálunkat, elszívjuk majd a vízközművek nyújtotta támogatásokat?

Mi (a szerk.) persze egyáltalán nem csodálkozunk az Index cikkén. Azt írják: néhány tisztán önkormányzati tulajdonú vízművállalat a „multik által befolyásolt” Magyar Víziközmű Szövetség helyett alternatív, új ernyőszervezet létrehozására készül. Mi azt mondjuk: hajrá! (www.vizpiac.hu)

Kulcsszavak:

vízháború, MAVIZ, Index

 

A rovat további hírei: