Újjászületett a Tisza-forrás

2009. augusztus 30.

Újjászületett a Tisza-forrás

Felavatták a kárpátaljai Kőrösmező közelében a Tisza forrását védő kőfalat és teraszt, amelyet magyarországi környezetvédők és diákok építettek újjá kárpátaljai magyar egyetemisták közreműködésével.

 

A Keleti-Kárpátokban, több mint 1100 méter tengerszint fölötti magasságban eredő Tisza forrásának környezetét a szegedi Geo-Environ Környezetvédelmi Egyesület, a pécsi Mecsek Egyesület és Kárpátok-Tisza Nemzetközi Fejlesztési Egyesület tagjai építették újjá ez év júliusában a Szegeden élő Tóth Imre nyugalmazott egyetemi földrajztanár kezdeményezésére. A magyarországi önkéntesek szálláshelyéül szolgáló tábort az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar karának hallgatói építették fel a helyszínen.

A Rahónál egyesülő Fehér- és Fekete-Tisza közül az utóbbi forrását tekintik az öt ország területét érintő folyó eredetének. A Fekete-Tisza Kőrösmezőtől 23 km-re található forrásának környezetét az 1870-es években magyar természetbarátok építették ki, de az akkor emelt kőfal az utóbbi években erősen megrongálódott és életveszélyessé vált. A lebontását és újjáépítését követően a Szolnoki Műszaki Szakközépiskola diákjai két építész tanár irányításával - helyben fellelhető anyagok felhasználásával - elkészítették az Aklos-fennsíkon lévő Tisza-forráshoz vezető lépcsőt és hozzá mintegy 70 méter hosszú korlátot.

A magyarországi környezetvédők, akik munkájukkal kivívták a környéken élő ruszinok-ukránok elismerését, még az idén többnyelvű táblákat helyeznek el a Tisza forrásvidékére látogató turisták tájékoztatása céljából a járási székhely, Rahó főterétől kezdődően több helyszínen. Terveik közt szerepel két "esőbeálló" megépítése is, közvetlenül a forrás mellett. (mti)

Kulcsszavak:

víz, tisza, ivóvíz, forrás, patak

 

A rovat további hírei: