Uszálystrand a Dunán

2009. május 14.

Uszálystrand a Dunán

Egy hamarosan megnyíló, ingyenes uszálystrand létrehozásával válhat újra közösségi térré a Duna a fővárosban. Az ötletgazazdák legfőbb célja a folyó népszerűsítése, és a Duna part védelme a teljes beépítéstől.

 

Ingyenes uszálystrand épülhet a Dunán: a hajótestekre épített strand, napozóágyak, gyermek- és felnőtt medence júniustól szeptemberig várja majd a víz szerelmeseit.

A terv gazdája, a Sygma ügynökség tájékoztatása szerint a programot a Nemzetközi Duna Napon, június 29-én indítják el és 3 hónapon keresztül üzemeltetik, szeptember közepéig, a DunaLog konferencia napjáig. A program ingyenes, a részvételt a befogadóképesség korlátozhatja: a látogatók kétórás belépőjegyeket kapnak, de csak akkor szükséges két óra múlva elhagyni az uszályt, ha többen akarnak felszállni, mint ahány kiszálló van. A létesítményen egy időben 400-500 ember szórakozhat, a parttal bővített időszakban a szám 800 főre bővül. 

Az elképzelések szerint a húszszor 80 méteres, két bárkából és egy 400 négyzetméteres uszályból álló hajót befedik, medencével, zuhanyozókkal, napozókkal, büfével és mozival látják el. A strand 10-től 23 óráig tart majd nyitva, kilátással a Lánchídra és a Budai várra.

Az uszálystrand közel áll a megvalósításhoz, a költségek 90 százaléka a szponzoroknak köszönhetően rendelkezésre áll. A Sygma úgy gondolja, hogy az Urbitális Majális által felvetett elképzelés, hogy fordítsuk vissza a várost a Dunára és vegyük újra birtokba a folyót, nagy siker lesz, s ez arra bátoríthatja a befektetőket, hogy áldozzanak a közösségi programokra. A magyar fővárosnak ugyan nincs tengerpartja, de van folyója; a Duna közteresítése megakadályozná a Duna-partok teljes hosszának beépítését, ami lehetetlenné tenné a közösség számára a folyó megközelítését, közcélú használatát.

A program üzenete, hogy használjuk újra a Dunát, hiszen az Budapest és a folyómenti városok legnagyobb közösségi tere lehet. Meg kell találni új funkcióit, a köztér mai értelmezését. A folyó nem szétválaszt, hanem összeköt egyebek mellett hidakkal, hajóval és programokkal, ami egyszerre városi élmény, városi tájépítés, környezettudatos projekt és közösségi esemény. (mti)

Kulcsszavak:

uszály, Dunapart, környezettudatos

 

A rovat további hírei: