Változások a tolnai vízmű élén
2009. december 5.
Közös megegyezéssel távozik posztjáról ez év végén Major József (képünkön), a Tolna Víz- és Csatornamű Kft. ügyvezetője. A társaság taggyűlésén az is eldőlt, hogy utódja Koltai Tamás lesz.
Dr. Sümegi Zoltán, a vízmű legnagyobb tulajdonos önkormányzata, Tolna polgármestere érdeklődésünkre elmondta: az új ügyvezető megbízatása 2010. január elsejétől 2010. december 31-ig szól. Ugyanazokat a juttatásokat kapja, mint a jelenlegi ügyvezető.
Arról is tájékoztatott, hogy a taggyűlés a következő évre 4 százalékos, inflációkövető vízdíj emelésről is döntött. Mint azt nemrég megírtuk, a vízmű jelenlegi vezetése kidolgozott egy hitelből finanszírozható fejlesztési programot, amely a tulajdonos településeken az ivóvíz ellátás problémáira kínált megoldást. Ez további 6-10 százalékos vízdíj emeléssel járna. Dr. Sümegi Zoltán azt mondta, hogy erről a programról nem beszéltek a taggyűlésen.
Major József 2007. óta volt a cég ügyvezetője. Elmondta: várhatóan tovább dolgozik majd a vízműnél. (Előző beosztása főmérnök-helyettes volt.) Úgy értékelte, hogy eredményes volt a tevékenysége. Amikor átvette a cég irányítását, több százmilliós kötelezettsége volt a társaságnak. A kft. szolgáltatási képessége nem ingott meg, a napi likviditási problémák megszűntek, biztonságosan működik a vízmű. Az ő vezetése idején nyert első körben az a pályázat is, amelynek révén elkészülhet az új tolnai szennyvíztelep.
Koltai Tamás érdeklődésünkre egyelőre annyit mondott: nem ő kereste ezt a munkát, a feladatra a tolnai polgármester többszöri felkérése után vállalkozott, aki azt szeretné, ha dinamikus vezetése lenne a vízműnek. A leendő ügyvezető munkába állása után két hónapot kért a tulajdonosoktól, amíg áttekinti a cég helyzetét és javaslatait eléjük tárja. (teol.hu)

beállítás kezdőlapnak
felvétel a kedvencek közé
RSS csatorna





