Végleg eltűnhet a Csád-tó

2009. október 20.

Végleg eltűnhet a Csád-tó

Afrika és a világ egyik legnagyobb kiterjedésű tava mára egykori önmaga árnyékává vált. Harminc millió ember élete forog kockán, ha a kiszáradási folyamatot nem sikerül megfordítani.

 

Harminc millió embert fenyeget humanitárius katasztrófa a Csád-tó zsugorodása miatt. Az afrikai ún. lefolyás nélküli tó az elmúlt évtizedekben számos katonai konfliktushoz vezetett, ezek közül talán a legemlékezetesebb a darfuri.

A Csád-tó, egykoron a világ hatodik legnagyobb tava, négy afrikai állam találkozásánál helyezkedik el, Niger, Nigéria, Csád és Kamerun is osztozik rajta. A vízutánpótlásért felelős folyók, a Chari és Logone a tó vizének 90 százalékát adja, adná. A tó kiterjedését jól érzékelteti, hogy területre nagyobb, mint Izrael vagy Kuvai, méreteit tekintve körülbelül Maryland állammal azonos nagyságú.

Az ENSZ FAO most közzétett jelentése szerint a tó felülete mára a korábbi öt százalékára zsugorodott, és húsz éven belül teljesen eltűnhet. „Még a megmaradt vízfelület is legkevesebb harminc millió ember vízellátását, megélhetését biztosítja. Vannak itt halászok, gazdálkodók, és akadnak védett madárfajok is bőven” – fűzi hozzá az ENSZ egyik szakértője.

Parviz Koohafkan szerint a víz transzfer sem lenne ördögtől való ötlet a tó megmentése érdekében, a baj csak az, hogy négy különböző országnak kellene megegyeznie arról, hogy mindent megtesznek a Csád megóvásáért, ez pedig jelen esetben szinte teljesen kizárt. Sajnos a Csád-tó esetet nem az egyetlen. Hasonló zsugorodásokról, kiszáradásokról érkeznek hírek a világ más pontjairól is, például Mexikóból vagy Oroszországból. (www.vizpiac.hu)

Kulcsszavak:

vízhiány, szárazság, Afrika, Csád-tó

 

A rovat további hírei: