Veszélyben a Marcal vízi élővilága
2009. június 20.
Másfél kilométeres szakaszt szinte teljesen lefed a töklevél a Holt-Marcalon. Gyirmóti horgászok szerint az utóbbi két hónapban durvult el ennyire a helyzet, és rövid időn belül kipusztulhat a víz élővilága.
Év(tizedek) óta ide járó horgászok népes csapatával, Gyirmót önkormányzati és részönkormányzati képviselőjével, valamint környezetvédelmi szakemberrel közösen nézzük meg a szóban forgó természetvédelmi területet.
A látvány nem túlságosan biztató: gyakorlatilag összefüggő, legalább három réteg mély töklevél borítja a vizet.
Ha nem sikerül gyökeres változást elérni, akkor a halpopuláció rövid időn belül kihal, hisz így nem jut oxigénhez a víz alatti élővilág" – mondta a kisalfold.hu-nak Halminé Kötl Mária, környezetvédelmi szakember, helyi lakos.
Valaha strandoltak itt
"A problémát gyanúnk szerint az okozza, hogy a közelben 200-250 hétvégi ház áll, s ezeknek a szennyvízelvezetése nem megoldott. A halőrök nem egyszer jelentették, hogy szivárgó csöveket találtak a vízparton.
Kár lenne pedig ezért a szép vidékért, nagyon kár; a többségünk itt nőtt fel, s itt horgászik évtizedeke óta" – hallottuk Kövecses Károly horgásztól.
"A töklevél káros túlburjánzását alátámasztja az is, hogy az ürülékből származó szerves anyagok táplálják valószínűleg ezeket a növényeket. Noha a hatvanas-hetvenes években még strandoltak itt, hamarosan teljesen elmocsarasodhat a vízpart" – magyarázta Halminé Kötl Mária.
"Az önkormányzat mindent megtesz a terület megmentéséért; ha már fürdeni nem lehetséges, legalább horgászszenvedélyüknek hadd hódolhassanak a helyiek.
Első lépésben motorcsónakos hínárvágóval szeretnénk levegőhöz juttatni a vizet, igaz, jól tudjuk, hogy ez csupán ideiglenes időnyerés. Hosszútávon ugyanis csak az segíthet, ha vízügyi szakemberekkel egyeztetünk, s uniós pályázat segítségével elvégezzük a szennyvízelvezetést" – közölte Szabó Jenő, Gyirmót önkormányzati képviselője.
A győri szakaszt is eléri?
Arra a kérdésünkre, hogy a szennyeződés vajon tovább terjedhet-e Győr irányába, senki nem "mert" egyértelműen állást foglalni.
Tény ugyanakkor, hogy Sulyok András részönkormányzati képviselővel bejártuk a közvetlenül Győr felé tartó szakaszt, s itt is egyre több helyen üti fel fejét a töklevél, s egyre kevesebb hely alkalmas halfogásra. (kisalfold.hu)

beállítás kezdőlapnak
felvétel a kedvencek közé
RSS csatorna





