Vigyázat: elárasztják a Dunát!

2009. április 27.

Vigyázat: elárasztják a Dunát!

Megkezdődött a Duna mellékágrendszerének elárasztása, a szlovák fél másodpercenként 800 köbméter többlet vízhozamot biztosít, ami lehetővé teszi a Duna hullámterének részleges elárasztását.

 

Baross Károly, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (ÉDUKÖVIZIG) műszaki igazgató-helyettese az MTI-nek elmondta: az elárasztások történetében először fordul elő, hogy mind a Duna baloldali, tehát szlovák területen lévő hullámterének, mind pedig a jobboldalinak vízpótlása egyszerre valósul meg.
    

A részleges elárasztás a kedvező hidro-meteorológiai feltételek esetén az előírásoknak megfelelően várhatóan május 11-ig tart. A feltöltést a Magyar-szlovák Határvízi Bizottság Duna albizottságának megállapodása tette lehetővé.
   

A hullámtérbe ezen időszak alatt másodpercenként 200 köbméter vízhozamot vezetnek be a szakemberek, amelynek nyomán a teljes mellékágrendszer, valamint a mélyebben fekvő lapos területek is feltöltődhetnek, ami természetvédelmi szempontból rendkívül nagy jelentőségű.
   

Az elárasztás hidrológiai feltételei adottak: megfelelő a víz hőmérséklete, és a vízhozam is. Ez utóbbi a pozsony-dévényi folyószelvényben 2 ezer 500 köbméter felett van másodpercenként. Az ÉDUKÖVIZIG az elárasztás miatt fokozott figyelmet kér a vízi turistáktól.

Kulcsszavak:

duna, hullámtér, elárasztás

 

A rovat további hírei: