Vízpótlás Tolna megyében

2009. július 3.

Vízpótlás Tolna megyében

A Dunán levonuló árhullámnak köszönhetően ökológiai vízpótlással frissítenek fel két Tolna megyei holtágat - közölte a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság.

 

Csonki István igazgató tájékoztatása szerint pénteken a Bölcskei-holtág vízpótlását lehetővé tévő várrévei zsilipet nyitották, szombaton pedig várhatóan a Bogyiszlói-holtágnál lévő karaszifoki zsilipet nyitják meg.

A vízpótlásra az elhúzódó, lassan apadó árhullámnak köszönhetően nyílik lehetőség. A Duna vízállása péntek reggel hét órakor Paksnál 745 centiméter volt, a Tolna megyei városnál első fokú készültség mellett ezzel a szinttel tetőzik az ár.

Beke Zsolt, az igazgatóság szekszárdi szakaszmérnökségének vezetője elmondta: a Bogyiszlói-holtág szintjét a mintegy 10-15 centiméterrel emeli meg a Bogyiszlói-főcsatornán keresztül induló vízpótlás. A Bölcskei-holtágba körülbelül százezer köbméternyi víz jut be, amely a holtág növényvilágának biztosít megújulást a szinte száraz mederben - tette hozzá.

A vízügyi igazgatóság legutoljára áprilisban végzett hasonló, ökológiai vízpótlást, amelyre szintén a Dunán levonuló kisebb árhullám adott lehetőséget. (mti)

Kulcsszavak:

duna, vízpótlás, holtág

 

A rovat további hírei: