Vízrendezés Hajdú-Bihar megyében
2010. március 4.
Aláírták a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság területén lévő vízrendezési főművek rekonstrukcióját célzó támogatási szerződést. Az első ütem 995 millió forintból valósul meg.
A munkálatok hatásterülete közel 4 ezer négyzetkilométer. A projektnek köszönhetően csökken a belvízi elöntések nagysága és ideje, illetve mérséklődnek a védekezés költségei.
Az európai uniós finanszírozással megvalósuló beruházás érinti a vízügyi igazgatóság kezelésében lévő mintegy 7 ezer kilométer belvízgyűjtő több mint felét. A munkálatok során felújítanak 19 szivattyútelepet, a belvízlevezető rendszer legkritikusabb szakaszait helyreállítják, illetve 200 kilométer főművi belvízcsatorna kotrását is elvégzik. A projekt, amely 235 ezer embert óv meg az ár- és csapadékvíz károktól, érinti a Hortobágyi, a Hamvas-Sárréti, a Berettyó-Sebes-Körös, és a Kálló-Alsónyírvízi tájegységet.
Hazánkban a 2007-2008-as tervezési időszak eredményeként jelenleg 109 település bel- és külterületi vízrendezési projektjének megvalósítása van folyamatban. A megítélt támogatások összértéke több mint 22,67 milliárd forint, a beruházások nagysága pedig meghaladja a 25 milliárd forintot. 2009-ben ismét meghirdetésre került a program több mint 12 milliárd forint értékben. (kvvm)

beállítás kezdőlapnak
felvétel a kedvencek közé
RSS csatorna





