Vízügyi kiállítóhely Lankócon

2009. június 6.

Vízügyi kiállítóhely Lankócon

Megújult formában látható Lankócon a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (KKVI) kiállítóhelye, amelyet a környezetvédelmi világnaphoz kapcsolódva tettek vonzóbbá a Gemencet járó turisták számára.

 

A lankóci árvízvédelmi töltés mellett lévő, egykori gépészlakásban elhelyezett gyűjtemény bemutatja a vízügyben dolgozók és a foki gazdálkodás használati tárgyait, valamint régi térképeket, köztük egy Mária Terézia korabeli részletet, és az 1965-ös árvíz emlékeit.

A kiállítóhely szabadtéri részén tábori kovácstűzhely, régi szivattyúk, zsilipek láthatók. Ipartörténeti érdekesség a közel egy évszázada, 1915 és 1922 között épített szivattyútelep, ahol még ma is az eredeti, működőképes Ganz-Danubius gyártmányú szivattyúk tekinthetők meg.

Csonki István, a szervezet igazgatója arról számolt be, hogy a vízügyi igazgatóság 2008-ban A műszaki örökség reneszánsza című pályázatával nyerte el a kulturális minisztérium másfél millió forintos támogatását, amelyet a KKVI 750 ezer forinttal egészített ki. Ebből a pénzből felújították a kiállítás belső tereit, a tablókat, tárlókat, restaurálta a kiállítási tárgyakat, fényképeket.

A vízügytörténeti kiállítás előzetes bejelentkezés után térítésmentesen látogatható. (mult-kor.hu)

Kulcsszavak:

víz, kiállítás, Gemenc, Lankóc

 

A rovat további hírei: