Zarándokhely a Négy testvér-forrás
2010. november 7.
Zarándokhellyé vált Kaposvár egyik forrása. Néha annyian vannak, hogy ki kell érdemelni vizét. Akár egy órát is kell sorba állni.
Kocsikkal, palackokkal jönnek az ivóvíz turisták. Még Szegedre is elment a híre. A tisztiorvosi szolgálat szerint tiszta a forrás környezete és a jó a víz minősége. A víz tárolására azonban figyelni kell.
Jutas, Üllő, Tarhos és Levente. Árpád vezér hősi halált halt gyermekei. A négy fivér Kaposváron egyre népszerűbb. A róluk elnevezett gyertyánosi forrást ugyanis egyre többen keresik fel. Hétvégén röpke fél óra alatt több tucatnyian váltották egymást. Előfordul azonban, hogy egy órát kell sorban állni.
Papp Sarolta elmondta: van, hogy 15-20 palackkal, kocsival húzzák az emberek. Naponta százan fordulnak meg itt. Biciklivel, kosárral, ballonokkal a kézben érkeznek az emberek, a sokak által zarándokhelynek becézett forráshoz. Legtöbbjük a vízért kirándul. Úgy tudjuk: még Szegedről is jönnek. A legtöbben azonban kaposváriak. Kassai Zoltán családjával 2-3 éve folyamatosan fogyasztja a vizet. Ratkóczi Tamás szerint az itten víz abszolút egészséges, tiszta és semmiféle mellékíze nincs.
Jó minőségűnek értékelte a forrás vizét alig egy hónapja az ÁNTSZ közegészségügyi osztálya. Vezetője azt mondja: nagyon fontos a környezet tisztántartása. A 22 somogyi kút felénél állapítottak meg emiatt hiányosságot. A Négy Testvér vizét sem mindegy, hogyan tároljuk.
Akik flakonokkal, ballonokkal járnak, ott szeretném felhívni a lakosság figyelmét arra, hogy ezeket a ballonokat megfelelően fertőtleníteni kell. Azon kívül ha meleg helyen vagy sokáig tárolja, akkor ez a víz panghat és minőség romlást okozhat, már mint mikrobiológia szempontból - mondta el Dr. Jankovics Judit az ÁNTSZ regionális intézetének közegészségügyi osztályvezetője. Évente csaknem fél millió liter vizet vesznek a forrásból. (kapos.hu)


beállítás kezdőlapnak
felvétel a kedvencek közé
RSS csatorna





