A Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Európai Uniós forrásból tovább folytatja a Bereget védő árvízvédelmi rendszer fejlesztését.
tovább...Az elmúlt tíz évben több mint nyolc milliárd forintra volt szüksége az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságnak (Ékövizig) a vízkár-elhárítási feladatokra.
tovább...Kárpátalja megye vezető vízügyi szakembere szerint a régióban semmilyen körülmények között nem ismétlődnek meg az 1998-ashoz hasonló árvíz pusztító következményei.
tovább...1,66 milliárd forintból, negyven kilométer hosszan erősítik meg a Tisza bal partját. Az árvízvédelmi fejlesztés európai uniós támogatással, 2013-ig valósul meg.
tovább...Csaknem egymillióan váltak otthontalanná Brazíliában a hatalmas árvíz miatt. A kiáradt Amazonas vize már a kéményeket nyaldossa.
tovább...Kőszeg utcáit elöntötte a hegyekből lezúduló víz. Árad a Rába, a Mura, a Gyöngyös, a Répce és a kisebb patakok is Vas megyében, az esőzés pedig nem hagy alább. Ausztriában félszáz utat kellett lezárni az özönvíz miatt.
tovább...A napok óta tartó esőzések sem tesznek jót annak az árhullámnak, ami szakemberek szerint vasárnap éri el a Duna fővárosi szakaszát. Kedden az elsőfokú készültséget is elrendelhetik. Megdőlhetnek a rekordok?
tovább...Szerda este hat órától másodfokú készültség lép életbe a Dunán Nagybajcsnál. Az országhatártól Vénekig szerda reggel óta már elsőfokú a készültség. A Lajtán is megindult az árhullám.
tovább...A zöldtárcához tartozó vízügyi igazgatóságok felkészültek az árvízi védekezési munkákra, a tárca biztosítja a szükséges emberi és anyagi erőforrásokat – jelentette ki Szabó Imre vízügyi miniszter.
tovább...Harmadfokú árvízvédelmi készültség lépett életbe csütörtök délben a Nagy-Duna alsó szigetközi szakaszán Nagybajcsnál. A fővárosban szombaton, a korábban jelzettnél egy nappal előbb tetőzhet a Duna.
tovább...Az árvízi védekezéshez és a helyreállítási munkálatokhoz szükséges költségvetési források rendelkezésre állnak – mondta el Szabó Imre az árvízi helyzetről tartott sajtótájékoztatón.
tovább...Szombatra virradó éjszaka harmadfokúra emelték az árvízvédelmi készültséget a Murán. A szlovén-osztrák határon mért vízhozam alapján az illetékesek szerint a 2005-ös árvízhez hasonló árhullám közeleg a Murán Magyarország felé.
tovább...Körmend közelében az éjszaka egy részében is dolgoztak a gátak megerősítésén, a Rába ezekben az órákban tetőzik - közölte a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság ügyeletese.
tovább...Dunaremeténél 570 centiméteres vízállással éjszaka tetőzött a Nagy-Duna - közölte az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. Közben Körmendnél megkezdődött a Rába apadása.
tovább...Kutyavilág jön a fővárosban. A Dunán a vártnál lassabban ugyan, de Budapestre is megérkezett az árhullám. Ma lesz a legmagasabb a folyó vízszintje.
tovább...Már apad a Rába Vas megyében, de a fővárosban és Sárvár térségében elhúzódó tetőzés várható - közölte a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság ügyeletese.
Felhívásban kéri a miniszterelnököt, a főpolgármestert és a III. kerület polgármesteréhez a Római Partért Egyesület, hogy oldják meg a Római-part árvízvédelmét. Árvízveszély persze nemcsak ott van.
tovább...A kormány azonnali 500 millió Ft-ot juttatott a vízügyi tárcának a központi költségvetés általános tartalékából az árvízi védekezéshez, melynek eddigi költségei megközelítik a 700 millió forintot – jelentette be Szabó Imre.
tovább...853 kilométer hosszan van érvényben árvízvédelmi készültség, de a folyóink apadnak. Ez lehetőséget teremt, hogy a vízügyi igazgatóságok megkezdjék a felkészülést a levonulásra.
tovább...Németországban idén is súlyos áradások pusztítanak. Most a nyugati vidékek kerültek víz alá, és a hatalmas özönvíz nemcsak a közúti és vasúti, hanem még a légi forgalmat is akadályozza.
tovább...Ausztria nem zárkózik attól, hogy a Lajta júniusi áradása során, a magyar oldalon keletkezett károkat megtérítse. Több tízmillió forint a tét.
tovább...Mórahalom megfelelő csapadék- és belvízelvezetése mellett a Nagyszéksós-tói tározó értékes vizes élőhelyeinek megőrzését tűzi ki célul az uniós projekt, amelyről Kóthay László vízügyi szakállamtitkár beszélt.
tovább...Megkezdődött a Lukácsházi árvízi tározó építése. A fejlesztés csaknem hárommilliárd forintba kerül. A megépülő tározó völgyzáró gátja 2408 méter hosszú lesz, a legnagyobb magassága 8,2 méter.
tovább...Árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Szamos és a Tisza folyók romániai szakaszán, mivel az esőzések miatt megnőtt valamennyi folyó és a patak vízhozama.
tovább...A KEOP támogatásával 7 Sajó és Hernád völgyi település körül épülhetnek meg a hiányzó körtöltések. A több mint 15 kilométernyi töltés 3,87 milliárd forintba kerül, az uniós projektek előkészítése már befejeződött.
tovább...A Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság uniós támogatással megerősíti és magasítja a Dráva bal parti árvízvédelmi töltését a drávaszabolcsi szakaszon.
tovább...Vízkárelhárítási - árvízi, belvízi - létesítményekre csaknem 500 milliárd forintot költ az ország az operatív programok keretében 2007 és 2013 között.
tovább...A Közép-Tisza vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság uniós támogatással több mint hat kilométer árvízvédelmi fővédvonal fejlesztését tervezi a Tisza szolnoki szakaszán.
tovább...A beregi árvízvédelmi rendszer komplex fejlesztése keretében jövő évben megkezdődhet a Vásárosnamény és Lónya közötti töltés szakasz kiépítése.
tovább...Az enyhe időben olvadó hó és az esők miatt Észak-Magyarországon több folyó megáradt. A Sajón másodfokú készültség van.
tovább...Észak-Magyarországon a készültségben lévő árvízvédelmi szakaszok hossza 215 kilométer, ebből harmadfokú a készültség a Sajón, és másodfokú a riasztás további 147 kilométernyi szakaszon.
tovább...Velencének jelentős részét harmadik napja önti el a tenger, hajnalban 145 centimétert mértek, a szerdai 114 és a csütörtöki 133 cm után. A látvány apokaliptikus.
tovább...Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Tisza három, Szatmárcseke és Olcsvaapáti, Magosliget és Tiszakóród, valamint Tarpa és Vásárosnamény közötti szakaszán.
tovább...A jelenlegi árhullámok után újabbak kialakulását valószínűsítik a Tiszán és mellékfolyóin a hidrológiai és hidrometeorológiai előrejelzések, amelyeket az Ékövizig tett közzé honlapján.
tovább...Apad a Tisza, a Szamos, a Kraszna, a Túr és a Sajó is Észak és Kelet-Magyarországon. A vízgyűjtökön már nem olvad a hó, és nem volt jelentősebb csapadék sem az utóbbi napokban.
tovább...Hatméteres acéllemezekkel veszik körül a sérült zsilipet a Tarnánál, ideiglenesen ez nyújt árvízvédelmi biztonságot a tarnazsadányi gátőrjárás térségében - közölte az régió vízügyi igazgatóságának munkatársa.
tovább...Harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek a Fekete-Körösön Antnál. A Körösök teljes vízgyűjtő területén újabb csapadék hullott - közölte a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság.
tovább...Magyarország folyóin vasárnap több mint ezer kilométer hosszban volt árvízvédelmi készültség érvényben; a Tisza Tivadarnál tetőzött hajnalban, a folyó felső szakasza már apad, a Fehér-Körös intenzíven árad.
tovább...Bár a folyók többsége apadásnak indult, jelenleg még mindig több mint 1103 km hosszú folyószakaszokon van árvízvédelmi készültség, a legmagasabb fokozatú azonban már mindössze 67 kilométernyi folyószakaszon van érvényben.
tovább...A Tisza tetőzését szerda estétől várják Szegednél, az elsőfokú készültségi szint 650 centiméter körüli; Csongrádnál és Mindszentnél a hét második felében 700 centiméter fölött várható a tetőzés.
tovább...Vízátfolyás miatt hétfő kora reggeltől nem lehet közlekedni a 26-os számú fő utat Sajóvelezddel összekötő úton, így már öt út egy-egy szakasza járhatatlan Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
tovább...Tetőzött a Sajó a Borsod megyei Sajópüspökinél, a középső, illetve alsó szakaszokon még árad; szintén kisebb árhullám vonul le a Hernádon, valamint készültségben vannak a Tisza, a Bodrog és a Tarna mentén is.
tovább...A Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság területén a további áradások miatt a Hortobágy-Berettyón továbbra is III. fokú az árvízvédelmi készültség.
tovább...Napról napra javul az árvízi helyzet Észak-Magyarországon, a folyókon folyamatos az apadás. Ugyanakkor az elöntött mezőgazdasági területek nagysága meghaladja a 4 ezer hektárt.
tovább...Már csak a Hortobágy-Berettyó folyón tart fenn árvízvédelmi készültséget a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Tikövizig) - közölte Bara Sándor védelemvezető csütörtökön.
tovább...Már csak Szarvasnál van érvényben elsőfokú árvízvédelmi készültség a Hármas-Körösön; vasárnapra ott is megszűnik a védekezés.
tovább...Az ország valamennyi tűzoltóságát arra kéri a Magyar Tűzoltó Szövetség (MTSZ) elnöksége, hogy az önkormányzatokkal közösen kezdjék meg a felkészülést a tavaszi ár- és belvízvédelemre.
tovább...Egy most aláírt támogatási szerződés hamarosan megszünteti az árvízveszélyt a Dráva-Mura torkolati szakaszán, s ezzel együtt a Pécs és Nagykanizsa közötti vasútvonalat is megóvja.
tovább...Meghaladja a 23 ezer hektárt a belvíz borította terület nagysága az Alsó-Tisza vidékén, az elkövetkező napok várhatóan csapadékos időjárása miatt az elöntés növekedésére számítanak a szakemberek.
tovább...A vízügyi igazgatóságok felkészültek a belvízi és az árvízi védekezésre – jelentette be Szabó Imre. Jelenleg 675 kilométeres szakaszon van árvízvédelmi készültség az országban, a belvízzel elöntött terület nagysága 114 000 hektár.
tovább...A Bodrog mentén 67 kilométeres hosszúságban, a Tarnánál pedig 147 kilométernyi töltésszakaszon van érvényben elsőfokú árvízvédelmi készültség.
tovább...Amerikai vízügyi modell segíti az árvíz elleni védekezést a hazai folyókon. Az Egyesült Államokban elkészült a modell új változata is, amellyel Szolnokon két napon át ismerkednek a szakemberek.
tovább...Egy nap alatt három centimétert apadt a Hortobágy-Berettyó: a jelenlegi 295 centiméteres vízállás mellett továbbra is fenntartják az elsőfokú árvízvédelmi készültséget.
tovább...Március 15-e emberemlékezet óta az 1848-as forradalmi események ünnepnapja, ám 10 évvel korábban, 1838. március 15-én ugyanezen a napon volt a nagy dunai árvíz is, a maga 1030 centiméteres vízszintjével - olvasható a Történelem mindenkinek blogon.
tovább...Megkezdődött az apadás, a Sajón, a Hernádon és a Tarnán az árhullám fokozatosan az alsóbb folyószakaszok felé húzódik. A Zagyván és a Bódván továbbra is kritikus a helyzet, de vízügy szakemberei felkészülten irányítják a védekezési munkálatokat.
tovább...Harmincmilliárd forintos árvízvédelmi program indítását jelentette be pénteken Győrben, egy vízügyi konferencián a kancelláriaminiszter.
tovább...A Tisza hullámterének rekonstrukciójával új zöldterületet, sétálóutakat kívánnak kialakítani a szegedi vízügyi szakemberek. A programra a városi költségvetésből 75 millió forintot szánnak.
tovább...A Sajón, a Bódván és a Hernádon érkező, minden idők legnagyobb árhulláma tegnap érte el a három folyó torkolatát.
tovább...„Viszik a homokzsákot, mint afgán gyerekek a cukorkát…” - ez a mondat Ócsanálostól nem messze, egy depóban hangzott el. A vízügyes szakember annak a tempónak adózott elismeréssel, amivel a szolnoki Mi-17-esek „tüntették el” párosával az egyenként egy tonnás homokzsákokat.
tovább...Helyreállt az ivóvíz-szolgáltatás a Borsod megyei Edelény nagy részén. Néhány utcában azonban a sorozatos csőtörések miatti hálózati veszteség megelőzéséért le kellett állítani a szolgáltatást.
tovább...A Kormányzati Koordinációs Bizottság kezdeményezésére a kormány visszavonta a veszélyhelyzetet és megszűntette a rendkívüli készültséget a Sajó, Hernád és a Bódva térségében.
tovább...Elöntötte a főváros XXII. kerületének egy részét a tegnapi esőzéstől megáradt Rétköz patak. Kilépett medréből a Kőérbereknél található mesterséges tó is.
tovább...Románia 200 ezer homokzsákot adományoz Magyarországnak árvízvédelemre. A hazai folyókon ismét teljes a készültség.
tovább...A kormány szerint annyi pénz lesz az árvízi védekezésre, amennyire szükség van. Az időjárás továbbra sem kedvez a gátakon dolgozóknak, a rendkívüli esőzések miatt több megyében veszélyhelyzet van.
tovább...A településen szinte minden kiskert tönkrement, több épületnek feláztak a falai, illetve a környező szántóföldek is vízben állnak.
tovább...A teljes tiszai védelmi szakaszra, az alsó és a felső után a középsőre is kiterjesztette a belvízvédelmi készültséget a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság.
tovább...
Egyetért-e az állítással, hogy a tiszta víz a 21. század aranya.